2019.november.15. Horváth Balázs NYP

Barbecue-világbajnokság 2019

Immár második alkalommal szurkolhatott magyar versenyzőknek a hazai barbecue-közösség október utolsó hétvégéjén, amikor az Egyesült Államokban a Tennessee állambeli Lynchburg-ben megrendezték a 31 Jack Daniel’s Meghívásos Barbecue Világbajnokságot.

Az eredményekről és az élményekről a magyar BBQ Suncity Szeged csapatkapitányával, Nagy Ivánnal és a Románia színeiben indult, Székelyföldön élő, magyar nemzetiségű Lengyel Szabolccsal beszélgettünk, aki a Food'Venture csapatát vezette.

Idén vitathatatlanul a legkiemelkedőbb hazai barbecue-csapat a BBQ Suncity Szeged volt, akik a 2018-as hazai KCBS-versenyen való szereplésükkel már esélyt kaptak, hogy meghívást nyerjenek a Jackre. Ezen felül 2019 folyamán még négy (!!) Grand Champion címet is begyűjtöttek, amelyek egyenként ugyancsak feljogosította őket, hogy induljanak a világbajnokságon. Nagy reményekkel vágtak hát neki a repülőútnak.

Újra és újra szeretnénk leírni: rendkívüli teljesítményt tettek le az asztalra. A BBQ SunCity Szeged olyan európai TOP-csapattá nőtte ki magát, amely még a legrangosabb versenyeken is esélyesként indul. Ráadásul mindez nagyon rövid idő alatt történt, hiszen első hivatalos versenyük 2017. októberében, Tállyán volt. A 2019-es teljesítményükért állami kitüntetést érdemelnének, és sokkal több médiafigyelmet! Bízunk benne, hogy pályájuk a 2020-as szezonban még feljebb ível majd.

Kétféle rangsor létezik a KCBS (Kansas City Barbeque Society) rendszerében, az egyik a nemzetközi, amiben az USA csapatainak eredményei is szerepelnek, illetve egy külön európai tabellát is vezetnek. A 2019-es szezon lezárultával a legjobb magyar helyezések az alábbiak:

BBQ SunCity nemzetközi 40., európai 4.
Fehér Nyúl BBQ Team nemzetközi 703. európai 59.
Fulac BBQ nemzetközi 819., európai 73.

Szögezzük le: BBQ-VB csak egy van (pedig nem kevés versenyre aggatják rá a világbajnokság címkét), a BBQ-Világbajnok pedig az, aki megnyeri a Jack-et.
A szabályok szerint ahhoz, hogy valaki induljon a Jacken, az államában, vagy az országában rendezett hivatalos bajnokságon a helyi csapatok legjobbjának kell lennie, illetve a saját államán kívül megszerzett Grand Champion címért is lehet pontot szerezni. Ezután ahány pontot szerez valaki, annyiszor kerülhet bele a neve a sorsoláson a kalapba, amelyből kihúzzák az induló csapatot. A BBQ Suncity Szeged így négyszer kerülhetett bele a képzeletbeli kalapba (illetve egy pontjuk van már 2020-ra is, hiszen a szeptemberi prágai Grand Champion címük már a jövő évi Jack-re érvényes), de ellenfél nélkül felesleges lett volna a sorshúzás.

A tavalyi résztvevő, a KGB – Katka Gergő BBQ ráadásul tett egy olyan felajánlást, hogy amennyiben ők is esélyesek lennének, akkor lemondanak az indulás jogáról bármely másik hazai csapat javára. (Ezt egyébként most a verseny után Nagy Iván is megtette a 2020-as szezonra nézve.)

A jövő évi Jackre azonban már jóval nehezebb lesz kijutni, hiszen jelenleg nincs hazai KCBS-verseny Magyarországon, így csak a külföldi Grand Champion-címekkel lehet meghívást szerezni, és megtapasztalni azt, amit tavaly a KGB átélt (ahogyan ezt a korábbi posztunkból is kiderült), és amit most október végén a Suncity és a Food'Venture.

Ivánnal beszélgetve némiképp érezni a hangjában a csalódottságot, mert úgy látja, hogy minden lehetősége megvolt rá, hogy komoly eredményt érjen el a Jacken, de mégsem élt vele. Úgy gondolta, amivel Európában sikert aratott, az Amerikában is jó lesz, de már tudja, hogy ott másra van szükség. Sokan mondták ezt neki, de nem hitte el.

A felkészülésük egyik kulcseleme volt, amikor tavaly novemberben részt vettek a Gettin’ Busted és a Shake 'n Bake hollandiai kurzusán, amelyen rengeteg olyan elemet tanult, amely megalapozta az idei sikereit. Erre a kurzusra egyébként Európa legjobbjai járnak, és azok a magyarok, akik áldoznak pénzt, időt, energiát, hogy eredményesebbek legyenek.

Ma már a tudásbeli felkészülésben kicsit bánja, hogy nem hitte el az amerikai csapatok oktatásán, hogy mire van szükség. Emiatt nem is szervezett olyan sütésgyakorlást, amikor az egészet az ennek megfelelő protokoll alapján vitte volna végig, ahogyan ott látta. Szerinte a lényeg abban áll, hogy az ő ízei ugyan harmonikusak, de ez kevés az Egyesült Államokban, ott sokkal töményebbnek kell ennek lennie.

Ami az alapanyagokat illeti, az Egyesült Államokban nagyon jó dolguk volt, mert bőséges volt a választék. A gond inkább az volt, hogy nem volt idő kipróbálni, tesztsütéseket végezni a helyi húsokkal Van olyan európai csapat, amely komolyabban kezelte a helyzetet. A Bunch of Swines egy éve havi rendszerességgel kért be húst az Egyesült Államokból, és próbálgatta, hogy mivel is süssenek a Jack-en, így már olyan hússal dolgoztak, amit ott megfelelően el is tudnak érni, és alaposan ki is próbálták. Iván kedvence például pont nem volt elérhető a boltokban, amikor megérkeztek a Jack-re. Mindemellett így is olyan csodás alapanyagokat látott, amelyre Magyarországon nincs esély beszerezni.

A felkészülés egy része tehát a tudásból állt, a másik az alapanyagok beszerzéséből, a harmadik pedig az eszközök biztosításából. Ez esetében nagy segítséget jelentett, hogy tavalyról a KGB számára kiszállított alsó égésterű BBQ Pit Boxot egy helyi veterán BBQ-szakíró biztonságban megőrizte, hogy biztosítsa az idei év magyar résztvevőjének a szmókert, így ezt hibátlan állapotban megkapták.

Emellett a Bunch of Swines segítségével hozzájutottak két hordószmókerhez is, amelyen hot & fast stílusban tudták készíteni a versenyhúsokat. Ezen kívül a Jack támogatójától, a Primo-tól is rendelkezésükre állt egy kamadó. Így a sütőeszközöket ki is pipálhatták. Ezen kívül azért sok mindent vittek magukkal, így fűszereket, késeket, hőmérőt, csirkeollót is. Kint csak a fogyóeszközöket és a nehezebb dolgokat vásárolták meg.

A versenyre végül négyen utaztak, Iván felesége, Kurunczi Margit, állandó csapattársa, Tamási Péter, aki a csirkét készíti, és Komlódi Csaba, aki már korábban is volt csapattag versenyen, de leggyakrabban a hús beszerzésében szokott segédkezni. London érintésével repültek Atlantába, ahol két napot töltöttek el. Nagyon sokat köszönhetnek a KGB csapatának, mert szinte az ő tavalyi, alaposan kitaposott útjukat járták újra, rengeteg segítséget és tanácsot kaptak Geriéktől. Atlanta után pedig jöhetett Lynchburg, ahová csütörtökön érkeztek. Addig végig ragyogó napsütésük volt, de péntek reggeltől, amikor a verseny kezdődött, elkezdett ömleni az eső, ami gyakorlatilag a verseny végéig ki is tartott. Emiatt még a hagyományos csapatfelvonulás is elmaradt, ítéletidő-közeli állapotok uralkodtak a versenyhelyszínen.

A munkafelosztás szerint Margit készítette a desszertet, az almás pitét. Péter a csirkét, Iván pedig a többi fogást, míg Csaba mindenhol segített: volt, hogy a sátorból kellett merni a vizet, máskor a szélviharban újra kikötni a sátrat. Néha pedig nem kifele kellett merni a vizet, hanem hozni, amikor az elfogyott. Rengeteg probléma merült fel verseny közben, amiket alapvetően neki kellett elhárítani.

A versenyen kívül az is óriási élmény, hogy a Jack egy nagy találkozóhely, ahol szinte mindenkit látni, aki a versenybarbecue-ban számít. Iván olyanokkal találkozhatott, akiknek a videóiból tanulta a versenybarbecue műfaját.

A szokásos welcome partyn természetesen találkoztak Petra Rebenstorffal és Haymo Gutwenigerrel, a KCBS európai szervezetének két legfontosabb személyiségével, de olyan sztárokkal is összefutottak, mint Tuffy Stone, Big Moe Cason, de a Gettin’ Busted csapatával is barátkoztak, akiknek az oktatásán korábban részt vettek.

A csapatok is nyitottak voltak. Csütörtökön és pénteken mindenkihez oda lehetett menni, benézni az utánfutójukba. Szinte mindenkit meglepett, hogy Magyarországon is barbecue-znak. Pedig Iván mindig elmondta, hogy már tavaly is versenyzett magyar csapat. Sokan vitték körbe a Jack Daniel’s viszkis hordójának a fenekét utánzó emlékplakettet is aláíratni.

Bár rengeteg sütőt láthattak, Ivánt most nem is a szmókerek érdekelték, hanem az úgynevezett coach trailerek, concession trailerek, mozgó konyhák, lakóbuszok, amivel a csapatok a versenyre utaztak. Most például pont olyat szeretne venni, amilyen Tuffy Stone csapatának, a Cool Smoke-nak van. Ez egy 20 lábas concession trailer. Az utazás ugyanis a verseny lényeges eleme, az amerikai csapatok közül a Jack-re is szinte mindenki legalább ezer kilométer távolságból érkezett, de voltak, akik Kanadából hozták a saját felszerelésüket.

Ami a sütést illeti, Iván elégedett volt a szmókerekkel. A megbízhatóság mintaképe, az alsó égésterű BBQ Pit Pox stabilan tette a dolgát. Ebben készült a sertéslapocka. A szegyet és az oldalast hordóban készítették, a Primóban a csirke sült. Igazából minden versenykategóriában jól sikerült az időzítés, csak a versenyprogramon kívüli szósz kategóriájában nézték el a leadási határidőt, így arról lecsúsztak.

Bár Iván szerint mind az állagban, mind az ízekben jól teljesítettek, ez sajnos kevés volt Amerikában. A 79. helyezéssel a csapatkapitány egyáltalán nem elégedett:

„Nem lettünk ugyan tök utolsók, de számomra ez ugyanazzal ér fel.”

Az európai csapatok közül a Bunch of Swines gurított nagyot, amely az ötödik lett csaknem 700 pontos eredménnyel. Ők átlagosan voltak nagyon jók, és már az amerikai sztenderdnek megfelelő minőséget tudtak hozni. Ezzel megdőlni látszik az az elmélet is, hogy európaiak nem nyerhetnek a Jacken. Iván cáfolta azt az összeesküvés-elméletet is, amely szerint az európaiakat külön kezelnék. Ő úgy látta, hogy különböző helyeken kellett beadniuk a húsokat, így fel sem merült, hogy megkülönböztették volna a beadott dobozokat aszerint, hogy amerikai vagy nemzetközi. (Ettől persze lehetséges, hogy korábban másképp működött a rendszer.)

Ugyancsak kiemelkedő volt a német White Squirrel BBQ 16. helye, de az másik brit csapat a Miss Piggy's-től is erős volt a 23. hely a 97 versenycsapat között. Nekik egyébként ez a századik versenyük volt mióta belekezdtek, és 250 ezer mérföldet tettek meg a versenyre utazással.

Az idei eredményekből az is kiderült, hogy senkinek nincs bérelt helye az elsők között, hiszen a tavalyi világbajnok, a Butcher BBQ mindössze egy hellyel végzett a SunCity előtt. Mindezek mellett az is érdekes volt idén, hogy több mint 40 csapat nem jött el idén versenyezni. Ugyanis eredetileg 143 csapat volt hivatalos.

Iván most azt próbálja megfejteni, hogy mi lehetett az oka, hogy az eredménylistán az utolsó harmadba kerültek. Jelenleg úgy gondolja, hogy az ízen kell változtatniuk. Bár több versenyző szerint a csúcsversenyzői szinten az állagon múlik a győzelem, a csapatkapitány véleménye egy kicsit ettől eltér:

„A porhanyósság nyilván nagyon fontos, de én nem foglalkozom vele külön, mert szerintem ennek tökéletesnek kell lennie. Ebben eleve nem lehet hibázni.”

A bírókról pedig megtudta, hogy 31 éve gyakorlatilag ugyanazok járnak a versenyre zsűrizni, és még az asztaloknál is ugyanott ülnek, így baráti társaságok alakultak ki. Ennek megfelelően az átlag életkor is némileg magasabb, mint más versenyeken. Ide állítólag csak kihalásos alapon lehet bekerülni.

Talán emiatt is adott, hogy ők a hagyományos oldszkúl amerikai barbecue-ízt várják el, ami talán nem annyira kedvez az európaiaknak, mert ők természetesen nem ezen nevelkedtek.

Iván szerint a Bunch of Swines talán azért is tudta megnyerni tavaly a Royalt, mert ott némiképp fiatalosabb, nyitottabb lehet az ízlés, de persze a Jacken az idei ötödik helyüknek is rettentően örültek. Mondták is Ivánéknak: ne keseredjenek el, nézzék meg az ő első Jack-szereplésüket. Nekik ugyanis háromévnyi munka van ebben. Ez pedig azt jelenti, hogy már három éve próbálgatják, mi is lehet az Egyesült Államokban a jó taktika.

A White Squirell csapatával Iván hazafelé a reptéren találkozott, amikor Peter mondta, hogy alapvetően mindent úgy csináltak, ahogyan Európában, de hozzátette: „f**ing tenderness”, amiből arra lehet következtetni, hogy az állagok nem sikerültek úgy, ahogyan szerette volna.

Iván azonban továbbra is úgy gondolja, hogy nem az állaggal, hanem az ízzel kell foglalkoznia. Ezt erősíti meg az az élmény is, amikor visszafelé beugrottak a Bib Bob Gibson barbecue étterembe, ahol Chris Lilly édesapjával sikerült beszélni, és tanácsot kérni, amikor kiderült, hogy nem túl fényesen szerepeltek a Jacken. Az idős barbecue-szaki ekkor csak visszakérdezett: „érezted az ütést, amikor megkóstoltad a húst?” Erre Iván a fejét rázta. „Hát ez a baj” – mondta. – „Itt nem elég, hogy nagyon jót sütsz, ide kell a plusz, amit ez az ütés (punch) jelent.”

A Big Bob Gibson az egyik leghíresebb tradicionális déli BBQ-szentély Alabamában. Emblematikus fogásuk a fehér szószba mártott BBQ-csirke, amiről anno mi is írtunk már ITT.

A BBQ Suncity Szegedet az eredmény persze nem törte le, nem állnak le, sőt magasabb fokozatba kapcsolnak. Jövőre minimum 12 versenyen vesznek majd részt, amelyek között a tervek szerint ott lesz majd az American Royal World Series of Barbecue is.

Pedig a versenyzés nem olcsó mulatság. Az idei éved a Jack nélkül több mint 4 millió forintba került, de a közel 2 millió forintnyi megnyert pénzdíjjal sikerült csökkenteni a költségeket. 2019-ben mindehhez 35 ezer kilométert is utazott Iván, így ezen is egyszerűsítene. Eindhovenbe például egy komplett kisbuszt tervez kivinni teljes felszereléssel, hogy csak oda kelljen repülni, és onnan utazhasson a belga és a holland versenyekre. Európában pedig tovább kell fejlődni:

„Nyilván mindenki erősít a jelenlegi csapatok közül. Sokan fejlődnek, tanulnak, így a jövő évben még kiélezettebb lesz a verseny, és a három-négy európai topcsapatot többen fogják szorongatni. Én abban bízok, hogy jövőre mi is ott leszünk azok között, akik szorongatják őket.”

A másik magyarokból álló csapattal, a Romániából bejutott Food'Venture-rel kifejezetten jó volt a Suncity kapcsolata. Iván szerint ahol lehetett segítették egymást. Nagyon jól együttműködtek, még egymás süteményeit is megkóstolták. Lengyel Szabolccsal, a Food'Venture csapat kapitányával pedig már az erdélyi versenyen összebarátkoztak. A Jack közben azért nem volt egyszerű tartani a kapcsolatot. Aránylag távolra kerültek ugyanis egymástól, mert a Romániát képviselő csapat valamiért nem a nemzetközi részen kapott helyet, és nagy esőben nemigen tudták megközelíteni egymást.

Így látta ezt Lengyel Szabolcs is, aki elmesélte, hogy nem nagyon jutott idő és energia a bulizásra. Inkább a rengeteg megoldanivaló feladatra kellett összpontosítani. A verseny szervezése ugyanis kissé laza volt. Ha jeleztek valamit, azt mindig teljesítették, de lehet, hogy fél napot kellett erre várni.